2012. július 10., kedd

Beköszönő



Köszöntök minden kedves idetévedőt! :)

Régóta foglalkoztat a blogolás gondolata, azonban csak most érett meg bennem a kellő elhatározás, illetve csak mostanában alakult úgy a dolgaim, hogy okot is találtam az írásra.
Egy meglehetősen nehéz időszakon vagyok túl. A tragikus családi események mellett az anyagi gondokkal való szembesülés, a munkanélküliség és a társas kapcsolataim elsorvadása mind oda vezettek, hogy szembesülnöm kellett a felnőtt élet nehézségeivel. A körülmények hatására visszavonhatatlanul felnőtté váltam, és már nem tudok olyan felhőtlenül és nehézségektől mentesen tekinteni a jövőre, mint gondtalan gyermekként.
A nehézségek feldolgozása és a helyzettel való megbékélés nem következett be egyik pillanatról a másikra, azonban mostanra állíthatom, hogy sikerült túltennem magam a sokkon, és eljött a talpra állás ideje. Különösen azért is, mert beteljesült egy régóta dédelgetett álmom, és vissza nem térő lehetőséget kaptam, melyért ugyanakkor keményen meg is dolgoztam. Mivel pár évig parkolópályán voltam, ezért kicsit "elpuhultam", azonban eljött az ideje, hogy ismét visszatérjek a régi önmagamhoz, és felvegyem a tevékeny hétköznapok ritmusát.
Az átélt események és az előttem álló lehetőségek arra késztettek, hogy átgondoljam mihez kezdek a rendelkezésemre álló idővel. Így döbbentem rá, hogy rossz irányba terelődött saját hibámból az életem az utóbb években, ezért változtatnom kell. Változtatnom kell, mert csak akkor élhetek a számomra megadatott lehetőséggel, és teljesíthetem ki az életem. Éppen ezért a boldogságkeresés rögös útján indulok el, mely dokumentálásához ezt a blogot hívom életre.
Jó olvasást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése