A napokban találtam rá egy énekesnőre, akinek nagyon megtetszettek a dalai. Nemcsak azért mert nagyszerű hangja van, a zenéje is nagyon hangulatos, hanem mert nagyon egyszerű, mégis átütő erejű dalszövegeket ír.
Az egyik dala nagyon betalált nálam, mert pont azt a hangulatot adja vissza, ami a hatalmába kerített mióta visszakerültem az egyetemre, és szembesültem az előttem álló feladatokkal.
Ugyanúgy mint ahogyan a dalban, úgy bennem is lassan gyűlik a feszültség a követelmények és a megfelelni vágyás következtében. Ilyenkor hajlamos vagyok halogatni a dolgokat, hogy minél később kelljen szembenéznem az előttem tornyosuló feladatokkal.
Milyen ironikus, hogy a lehető legrosszabb reakcióval válaszolok az ilyen stresszhelyzetekre, mellyel ráadásul tovább növelem a magamra nehezedő nyomást. Így pedig könnyű eljutni arra a pontra, amikor minden összedől és maga alá temet bennünket. Mivel ez már egyszer megtörtént velem, ezért állíthatom, nem kellemes amikor kicsúszik a talaj a lábunk alól.
Nem juthatok el ismét arra a pontra, nem hagyhatom. Ráadásul azért sem juthatok megint mélypontra, mert még csak most állnak előttem az egyetemen az igazi, vissza nem térő lehetőségek, melyeket meg kell ragadnom.
Mivel még nagyon az elején vagyok a teendőimnek, ezért remélem még időben eszméltem rá, hogy a régi rossz beidegződések lettek rajtam úrrá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése